Blog

Mint ahogy látjátok is nem igazán vagyok a szavak embere. Sem a blogon, sem a valóságban. Tömören röviden megmondom a véleményemet, és az embereknek vagy tetszik, vagy szűkül a baráti köröm… 😉 Viszont fontosnak tartom, hogy láthassátok, hogyan fejlődik az oldalam, a varrásom, és Én /Mi. Fogadjátok szeretettel:

Mennyibe kerül… cikket találtam a weben.

Olvassátok szeretettel….

https://holgyelony.hu/mennyibe-kerul-a-nonek-az-hogy-38-even-at-menstrual/

2016.02.29

LEMÉRTEM
Régóta szerettem volna lemérni, hogy mennyi idő alatt készül el egy betét első lépéstől az utolsóig. Ma megtörtént. 😀 Pörgősen, csak erre figyelve, de nem kapkodva.
Ami ebben az időben benne van: A 4 féle anyag kiszabása – 9 perc, a varrás – 9 perc, a patentozás 3,5 perc.
Ami nincs benne: A vasalás, ami a szabások után szokott történni, az anyagok forgatása (most csak levettem a legfelső anyagot, és abból szabtam, hogy ne kelljen az 50 féle anyagot forgatni), a patentozásnál szintén csak azt az egy patentot vettem elő, nem hoztam a teljes készletet.
Ez az idő persze egy nagyobb betétnél lényegesen több, egy kisebb esetén pedig kevesebb függően a rétegek számától. Ez igazán nem gyorsítható, hisz az 50 féle dekor és 20 féle plüss, és 11 féle betét miatt nincs lehetőség „sorozatgyártásra”, de nem is szeretném, hisz ez egy aprólékos munka, amiben szívem, lelkem benne van. De ez jól is van így. 😀

IMG_20160211_150658

2016.02.11

Megérkezett a BIVALY!
Így ahogy a képen látjátok. Szerelem első látásra. A zuram máris pártfogása alá vette. Olajozza, tisztogatja. Rövidesen munkába áll.

IMG_20160129_125344

Már nagyon régen beszélünk róla itthon. Eddig egy Lucznik volt a társam, illetve Anyunak egy kölcsön gépe, amit igazán nem is használtam. De amikor az egyetlen Lucznikom rakoncátlankodott komoly gondokkal találtam szemben magamat. Hiszen varrógépszerelő kb 50 km-re innen, a vevők pedig várnak…stb. Szerencsére a párom egy ezermester, és kb mindent meg tud szerelni, amit lát, és működik. Tehát tanul, és szerel, és én is tanulok és együtt mindig összehozzuk. 😀

Lényeg, hogy mostmár van egy másik is, tehát ha egyik meg is betegedik a másikon tudom folytatni a munkát. 😀

2016.01.29

Egy időre eltűnt ez az oldal. Most újra feléled.

Mint ahogy látjátok is nem igazán vagyok a szavak embere. Sem a blogon, sem a valóságban. Tömören röviden megmondom a véleményemet, és az embereknek vagy tetszik, vagy szűkül a baráti köröm… 😉

Viszont fontosnak tartom, hogy láthassátok, hogyan fejlődik az oldalam, a varrásom, és Én /Mi.

Szóval néhány dolog átmásolódik ide a face csoportból, és időről-időre ide fog kerülni néhány sor ami a gondolataimból születik. Ha érdekel titeket, akkor olvassátok szeretettel!

2016.01.29

Betegség

Az elmúlt hetet betegen kínlódva töltöttem, minimális varrással. Tegnap már egészen jól éreztem magam, ami azt jelentette hogy a bélrendszerem húzását nem éreztem a szőnyegen, és a fejemet is meg tudtam mozdítani komolyabb fájdalom nélkül. Erre tagnap este a kicsim belázasodott. Azóta 38,5 és 39 között mozog kis megszakításokkal, amikor épp hat a lázcsillapító. Aludni nem igazán ment, nonstop szopival éltül túl az éjszakát, a mai nap pedig simán úgy működik, hogy ha fél méternél távolabb kerülök kétségbeesett Anyázásba kezd. Szóval nem varrok, nem haladok, türelmeteket kérem…
Egyetlen vigaszom, hogy kedden érkezik A Bivaly. Alig várom. A drága Lucznikom mellé lesz végre egy másik gép, tehát egy hibás gép már nem lesz akadály a varrásban….
Csak a betegség.

2016.01.23

Brigi levele

Kedves Tünde! Köszönöm a melltartóbetéteket! Dec. 29-én megszületett a lányom, a tejbelövellés óta létezni sem tudok nélkülük. smile hangulatjel Nem tudom, hogy csinálod, de ezerszer kényelmesebb, puhább és szárazabb az eldobhatónál! Megmondom őszintén, nem hittem volna, hogy ekkora lesz a különbség. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert szuperek! Plusz nedvszívó réteggel kértem az éjjeli és a nappali betéteket is, minden csicsa nélkül, költséghatékonyság címszóval és nem bántam meg. Csak azt sajnálom, hogy nem dupla annyit, mert így néha azért használnom kell eldobhatót is, ami ehhez képest nagyon kényelmetlen és fújjjj, a nedves betétben ott pang és fülled a felázott cici, míg a moshatósnál végig ott a száraz érzés.

Köszönöm!

2016.01.05

Rólam írták

Olvassátok szeretettel:

http://rejtelmekblog.hu/2015/12/18/menzeszkezelo-eszkozarzenal-a-nagy-termekteszt/

2015.12.19

Szakálka

Hoztam újdonságot is…
Mától megtalálhatjátok a nyálkendő mellett a szakállkát is. A boltival ellentétben a pamut fölső, és a pul alsó réteg között egy réteg nedvszívó tetra pamut anyag is található. A hátsó pul anyag pedig légátersztő, tehát nagy nyári melegben sem tapad a gyerekek bőréhez.

IMG_20151215_144041

2015.12.15

Kérdőív

Kedves Csoporttagok!
Mint tudjátok állandóan fejlesztek, igyekszem tökéletesíteni a betéteket, termékeimet. Néhányan szoktatok visszajelezni, de most szükségem lenne egy nagyobb, pontosabb visszajelzésre is. Kérlek Titeket szánjatok rám kis időt, és töltsétek ki az alábbi kérdőívet, ezzel sokat segítetek Nekem.
A kérdőív azoknak szól, akik már használják/használták a betéteket. Ha van ismerősötök, aki már nem tagja a csoportnak, kérlek juttassátok el Neki, emeljétek ki, vagy osszátok meg a kérdőívet.
Végül de nem utolsó sorban a kérdőívet kitöltők között (akik megadják nevüket is. :D) egy szerencsés választhat 3 db betétet a webáruházamból.
Köszönöm a segítségeteket.

A játék lezárult.

2015.11.21

Decemberben reeeeengeteg változás jön.
Megváltozik minden a betétek anyagán kívül. (Az csak akkor változik ha úgy kéritek).
Szóval lesz:
új típusú betét,
új anyag a frottír belső helyett ( kérhető lesz)
ingyen szállítás bizonyos összeg fölött
többféle csomag választási lehetőség
másképpen varrt belső magok
ezzel együtt változnak kicsikét az árak is (csak a megjelenés után leadott rendelésekre lesz érvényes)
eltűnik a régi fajta címke (az nagyon nem akar nekem sikerülni, így másféle logó lesz a betétekben)
ééés lesz JÁTÉK. Egy szülinapi játék ami a csoport megszületésének napján lesz érvényes, és egy karácsonyi, hogy a fa alatt is lehessen ajándék tőlem néhány csoporttagnak.
VÉLEMÉNY????

2015.11.20

Pelenkakuckó

Anyagokat is hoztam ujjakat, egy részükkel már találkozhattak, akik időnként nézik ezt az oldalt… www.tundesz.com
Kicsit nehéz időszakom van mostanában, el is csúszok a megrendelésekkel, ami nem kicsit bánt, és foglalkoztat, de sajnos nekem is 24 órából áll a nap, 3 gyerekem, és munkahelyem van, ami igaz családon belüli, így rugalmas munkaidős de akkor is van, hogy elvesz a napból 12-13 órát egy-egy húzósabb időszakban. Így vannak napok, amikor egyáltalán nem tudok varrni. Sajnos ez van. Mindenesetre igyekszem, mindent megteszek ami tőlem telik, és még mindig az a célom, hogy egy-egy leadott rendelést meg tudjak varrni kb 2 héten belül.
Szerencsére egyre többen vagytok, külföldről is keresnek meg, így utaztak már betéteim Angliába, Amerikába, Ausztriába, Németországba, Romániába, Szlovákiába, nemsokára Svájcba is. Ami viszont a legjobb nekem, azok a pozitív visszajelzések amiket kapok Tőletek. Rengeteg erőt ad még a nehéz időszakokban is.
Ezen túl megtalálhatjátok a betéteket a Pelenkakuckó-ban is. http://moshatopelenkakucko.hu/bolt/25-mami-termekek

2015.11.15

 

Vásárlói vélemény

“Sziasztok! Egy észrevételt akarok megosztani veletek. 4.hónapja moshatózok. Úgy keveredtem ide, hogy facebookon teredt az a kutatási eredmény, ami szerint az always betétben milyen káros anyagok vannak. Ott írták, hogy a menstruációs görcsöket is befolyásolja, erősíti. Én is mindig gyógyszerhez nyúltam mihelyt megjött, mert nagyon görcsöltem. Mióta ezeket a mosható betéteket használom azóta nincsenek ilyen problémáim. Nem kell gyógyszer után kapkodnom. Simán átvészelem annélkül. Hihetettlen, hogy ennyit számít.”

2015.03.16.

Termékteszt

Bab és Pötty jóvoltából néhány termékem tesztelve lett.

Tündesz mosható mamabetét teszt

Köszönöm Nóra.

2015.02.27.

Egészségbiztosítók

Egyik vásárlóm jelezte, hogy elszámolhatók a betétek az Egészségbiztosítóknál. Már régebben terveztem utána járni az elszámolás menetének, illetve hogy milyen engedély, vagy bármi is szükséges hozzá. Örömmel vettem tudomásul, hogy nem szükségesek külön engedélyek. Megkerestem 12 egészségpénztárt, és egyenként kérdeztem meg őket, részletesen leírva, milyen termékeim is vannak. Kiemelve a mosható egészségügyi- tisztasági betétet, mosható melltartó betétet, illetve az inkontinencia betétet.

Az Egészségpénztárak különböző válaszokat adtak, amit megtalálhattok a honlapon Egyéb információk fül alatt.

2015.02.24.

 

Március

Valamikor réges-régen március hónapban születtem. Ezért úgy döntöttem, hogy ebben a hónapban játékok-nyeremények várják vásárlóimat, betéteim használóit. Ha nem szeretnél lemaradni ezekről a játékokról, kedvezményekről, nyereményekről csatlakozz a face csoportomhoz.

A csoport neve: Női mosható betétek – Tündesz

https://www.facebook.com/groups/421159531343549/

Szép napot!

2015.02.22

 

A legifjabb

Egyik vásárlóm örvendeztetett meg ezzel a képpel, melyen a kislánya nagy élvezettel rakosgatja/pakolgatja Anya új betéteit. 🙂 Nem játéknak lett szánva, de látjátok, még erre is jó. 🙂 A kislány tehát megkapta a “Betéteim legifjabb használója” címet. 😀

 

10947687_903972206281551_1590481688_n

Ha magad készítenéd

Létrehoztam egy új oldalt a honlapomon. 🙂 Címe: Ha magad készítenéd. Ezen az oldalon fényképekkel, leírással részletesen elmesélem hogyan készítheted el magad a betétedet. Természetesen mindezeket úgy módosítod, ahogyan szeretnéd.

Jó munkát, és jó varrogatást mindenkinek!

2015.01.30

 

Éjszakai betét

Íme. Sürgősséggel megalkotódott az éjszakai betét 😀 .

Hossza 35 cm, szélessége szárnyakkal 20 cm. Dupla patenttel záródik, 5 réteg frottírt tartalmaz. Nálam szuperül vitte az éjszakát. Ára: 1600 Ft lesz.

PicsArt_1422472752793[1]

2015.01.28

Változtatások

Sziasztok!
Kérésetekre, és a kis felmérésem alapján (hogy tökéletesítsem a betéteket) újabb változások következnek:
1. Az elcsúszás ellen máshogyan fogok patentozni. Remélem, hogy ez be fog válni.
2. Azt a színt, amelyikre mondtátok, hogy nagyon hamar fakul kiiktatom a rendelhető színek közül.
3. Létrejön egy hosszabb Éjszakai betét (a jelenlegi legnagyobb pedig átneveződik “extra nagy” egészségügyi betétté). Ez az éjszakai betét eleje és hátulja egy nagyobb ívet fog kapni, a még biztosabb éjszakai védelem érdekében. 🙂
4. Méretenként más minta lesz a betétekbe közepébe varrva. A jelenleg minden méretet hullámvonal díszít. Ez csak egy méret ismertetőjegye lesz. A többiben lesz majd ovális, cik-cakk, egyenes vonal, dupla egyenes vonal… Ezekről később hozok fotókat.
5. (Ez már csak az én változásom: Mivel az adószámos magánszemély kategóriát kinőttem / Ezért köszönet nektek /, egyéni vállalkozóvá fogok válni. Egyenlőre árakat emelni nem szeretnék, megpróbálom a plusz költségeket kigazdálkodni.)
Köszönet Nektek!
Szép napot!

2015.01.24.

Műtét

A napokban átestem egy kisebb műtéten, ami a karomat érintette. Varrni nagyon keveset fogok tudni a következő hetekben, így kérem a türelmeteket.

Köszönöm.

2015.01.21

Új anyagok

Méteráru boltban jártam… Ennek eredménye meg is látszik az anyagválaszték nevű albumon. 🙂 Valahogy mindig találok olyan anyagot, amit egyszerűen nem lehet otthagyni… Így értem el, hogy jelenleg 14 féle bébiplüssből, és 40 féle dekor anyagból lehet választani… 🙂

Keresgessetek, szemezgessetek.

2014.12.05.

Facebook beszélgetés

Mondanom sem kell, amikor dícséritek a betéteimet olyan, mintha engem dícsérnétek. 🙂 A következő beszélgetés a facebook csoportomban esett meg, legnagyobb örömömre:

Kriszta: Csajok én még kezdőnek számitok,de annyira bevált az eü betét hogy mondjátok hülye vagyok de készítek egy dobozkát ahol esztétikusan szép sorban tárolom majd a wc szekrény polcán “közszemlére” téve hogy bárki láthassa ez noooormális???

Lívia: Szerintem igen.Èn is ezt teszem.Miòta moshatòt hasznàlok,kövezzetek meg,de szeretek menstruàlni.

Anett: 😀

Krisztina: tényleg volt élet ezelőtt is ???? Elvesztegetett idő még ide eljutottam de most hihi szépek még ezek a napok is köszönöm Tünde ..köszönöm mosi pelus(mert nélküle nem csöppenek ide) ezt az életérzést.

Lívia: Hù de hülyèk vagyunk!!!!!! 🙂

Krisztina: Ugyeeee? De jó hülyének lenni!

2014.11.21

 

Amikor rossz a varrógép…

Hogyan is írhatnám le az érzést. Amikor itt a megrendelés, itt az új csodaszép anyag, és rossz a varrógép. Az egyetlen ezeréves Lucznikom. 🙂 Anyum felajánlotta, hogy elhozhatom az Ő régi gépét, igaz az sem működőképes jelenleg, de megcsináljuk… Tuti hogy megcsináljuk… Szerencsémre a Párom ezermester alkat. Csak meg kell néznie a működési elvet, és addig csinálja, amíg meg nem oldja a problémát. Szerencsémre. 3 nap varrógépbetegség után végre szabadnapon van, és nekifeszül a problémának. És addig-addig fogja csinálni, míg el is készül vele. Sok órai munkának lett meg az eredménye. De megcsinálta. 🙂 😉

2014.11.20.

 

Játék MT készült.

Egy helybéli Anyuka kért meg, hogy készítsek a lányának egy játék Mai-Tai-t. Csodaszép baglyos szövet anyagot választott hozzá az anyuka a helyi méteráru boltból, és íme:

20141113_170138[1]

Persze bevetésen szebben mutatna, de azért így is látszik…

2014.11.14.

 

Ti mondtátok…

Egy új oldalként jött létre itt, a honlapon. Ide igyekszem összeszedni a véleményeket, amiket kaptam, és kapok folyamatosan. Ezek nekem a pozitív megerősítések. Olyan jó hallani, amikor mondjátok, mennyire szeretitek amiket készítek. Ilyenkor büszke vagyok a betéteimre, rátok, és magamra is. 🙂

Köszönöm Nektek!

2014.11.11.

 

Karácsonyra készülve                                   

Vásárlási utalvány

Karácsonyra készülve elkészítettem az ajándékutalványomat. Bármilyen értékben, előzetes utalás után kiállítom a megfelelő ember részére, aztán vagy e-mailben, vagy borítékban postázva küldöm a vásárlónak. Szép ajándék, hisz az álltam készített dolgok közül már bárki megtalálhatja a neki megfelelő ajándékot.

2014.11.10.

Pelenka kulcstartó – új termékként

Nagy összegű megrendeléseimhez szoktam valamilyen ajándékot csempészni a csomagba. Most úgy döntöttem, hogy megvarrok egy kis mosható pelenka kulcstartót. A mintát egy olyan oldalról vettem, ahonnan patentot rendeltem. Kíváncsian kezdtem hozzá. 🙂

És íme, ez lett belőle:

PicsArt_1414770897150

Párom fejét forgatva (mosható pelenka függőségem után 🙂 ) azt az ötletet adta, hogy tegyem fel netre. És íme, nagy sikert aratva jöttek a következő kis pelenka kulcstartók. 🙂 Imádom őket csinálni. A mosható pelenkát használó anyukák újra- és újra kérnek belőle, kulcstartóra, és babakocsira rakják, így egy státusszimbólum lett belőle. Így ismerik meg egymást a mosható pelusos anyukák bárhol az országban (világon). 😀

2014.10.31.

Elkészült a honlapom. 🙂

2014.10.24-én szántam rá magam, hogy gép elé üljek, és felkutassam a lehetőségeimet. Nem mondom, hogy könnyű volt, hisz nem igazán ismerem a weblapszerkesztés módszerét. Így jutottam el a wordpress-hez. Köszönöm nekik.

Ide tévedő ismerőseimnek, és ismeretleneknek jó bogarászást, jó böngészést, és minden effélét.

Köszönöm. 🙂

2014.10.24.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s