Ha magad készítenéd

Ha szeretnéd magadnak elkészíteni az egészségügyi betétedet megmutatom, én hogyan készítettem az elsőket.

Interneten rengeteg féle sablon található. Csak üsd be a google keresőbe hogy pad pattern, és már válogathatsz is.  Én ezek mellett döntöttem, ezek alakítottam számomra megfelelővé. Az első hosszúkásabb forma az egészségügyiké, a második kerekebb a normál tisztaságié lett. Ezekből fejlődtem tovább. (Tehát a sablon amit itt látsz az eredeti sablon, amit én tovább fejlesztettem, átalakítottam a számomra megfelelőre.)

10390078_753635838046775_3901727455565905934_n 10417811_753635834713442_1747358264467103757_n

Legfontosabb lépés a szabásminta kiválasztása. Ha megvan a szabásmintád, akkor az két részből áll. Egyik a teljes forma, a másik a forma közepén lévő piskóta. Érdemes kinyomtatni, illetve külön-külön lapokra rajzolni őket.

Ha magad szeretnél szabásmintát készíteni például egy bolti betét mintája alapján, akkor ajánlom, hogy még a szabás előtt sima papír lapon próbáld ki, hogy a szárnyak jól illeszkednek-e, illetve elég hosszúak-e hogy a patenttel, vagy tépőzárral zárható legyen.

Ha már kész a szabásmintád ki tudod választani a megfelelő anyagokat, illetve meg tudod rendelni őket. Fontos, hogy a tervezett mintádhoz legalább 1-2 cm-ert hagy a varrásráhagyásnak.

Anyagok választásakor kereshetsz otthon is anyagokat. A frottír lehet egy használt törölközőből, a plüss babaruhákból, a dekor ágyneműből, vagy pólóból. Egyetlen anyag, ami nem lelhető fel a háztartásban a Pul anyag, amit méteráruban itt is megvásárolhatsz. 😀

Tisztasági betét készítése:

  1. A csomagod tartalma.
  2. A plüss hátoldalára rajzold rá a piskóta formádat, majd vágd ki!
  3. Az egyik dekor színére varrd rá, cik-cak varrással. Lehetőség szerint úgy, hogy a tű egyik szélső állásban közvetlenül az anyag mellett a dekorba varrjon.
  4. A két dekor anyagot fordítsd egymásnak. A nagyobb sablonodat tedd rá, és rajzold körbe ott, ahol varrni fogsz. Figyelj, hogy a kifordításhoz hagy elég helyet.
  5. Vágd körbe az anyagot a varrás mellett kb 0,5 cm-re. Ahol kifordítani fogod az anyagot, ott többet hagy a vágásnál, hogy egyszerűbb legyen körbe varrni.
  6. A kifordított betétet szélén varrd körbe, majd varrd rá a patentot, tépőzárat, amit kértél.

Egészségügyi betét készítése

  1. Ezt kaptad a csomagodban.
  2. A frottír anyagra rajzold rá a piskóta formát, és azokat a rétegeket, amiket nedvszívóként szeretnél. Ezeket a plusz nedvszívó rétegeteket téglalap formában is vághatod, hisz a középső kényes részt így is teljes mértékben fedi.
  3. A piskóta formára varrd rá a plusz nedvszívó rétegeket.
  4. A plüss hátoldalára rajzold rá a teljes formádat, annak a közepére varrd rá a frottír piskótát. ha szeretnél mintát a betéted közepére, azt most tudod rávarrni.
  5. Megfelelő sorrendben tedd egymásra az anyagokat. Legalsó anyag a pul úgy, hogy a csúszósabb része feküdjön az asztalon. Arra következik a dekor anyag színével felfelé, majd a plüss színével lefelé. Alaposan tűzd össze az anyagokat figyelve, hogy a betét belső részét meg ne szúrd, mert ha a pul anyagot átszúrod, az ott már átengedi a nedvességet!!! Varrd körbe a betét formáját figyelve, hogy a kifordításhoz hagyj helyet!
  6. Vágd körbe a varrás mentén úgy, hogy kb 0,5 cm maradjon a varrástól. A kifordításnál többet hagyj!
  7. Fordítsd ki a betétet, és varrd körbe! Eztán már csak a patentozás, illetve tépőzár felvarrása hiányzik.
Ha elakadsz, és segíthetek keress meg nyugodtan!
Az anyagokat tőlem is meg tudod vásárolni. Méteráruban szintén vásárolhatsz pul és frottír anyagokat is.
Jó munkát! Kellemes varrogatást!

MEGVÁSÁROLHATÓ KÉSZÍTSD MAGAD CSOMAGOK:

A csomagokhoz az anyagokat az Vásárolható anyagok oldalon tudod megvásárolni. A csináld magad csomagokat pedig itt.

Az árak a pamut anyagokra érvényesek.  Amennyiben bambusz vagy zorb anyagot szeretnél, annak az ára lényegesen magasabb. Kérés esetén ezt egyénileg egyeztetjük.

FONTOS KIEGÉSZÍTÉS:
Sajnos az utóbbi időben egyre több helyen találkozom olyan otthon dolgozó anyukákkal, akik évek alatt kikísérletezett pelusukat, betétjüket viszontlátták egy új készítőtől a piacon, aki sajátjaként árulta azt.

Számomra ez megdöbbentő, etikátlan dolog. Egy-egy új formában, fazonban, rengeteg munka van, mire tökéletessé, eladhatóvá válik.

Ha valaki árulni szeretné az általa varrt termékeket természetesen megteheti, de a sajátját kísérletezze ki, a saját munkáját fektesse bele!

Kérlek, ezt vedd figyelembe, és az itt leírt dolgokat csak saját használatra készítsd el!

Köszönöm.

11 thoughts on “Ha magad készítenéd

  1. Sára

    Kedves Tünde!

    Érdeklődnék, hogy a PUL anyagot honnan tudod beszerezni? Sokszor próbáltam a neten kutatni utána, de sosem sikerült találnom.
    Válaszodat előre köszönöm!

    Üdvözlettel: Sára

    1. tundesz

      Kedves Sára!

      Több helyen vásárolható én a Textil 2000 Kft-től veszem Győrböl. Pul interlock anyagként kérd.
      De színesben, mintásban is vásárolható pl. a Babamosoly webáruházából is.

      Szép napot!
      Tünde

      1. Sára

        Nagyon szépen köszönöm Tünde a válaszod! 🙂 További szép napot Neked!

    2. Annamária

      Kedves Tünde! Érdekelne, hogy milyen patentozót használsz? Van nekem egy, de nem tudom használni 🙁

      1. tundesz

        Szia!

        Régen a sima minden méteráru boltban kapható fém babypatentet használtam. Most műanyag Kam patentet és patentozót használok. Ezt pl a textilpelusvilág.hu oldalon tudod beszerezni.Ennek a Kam patentnek van kézi változata ami már kb 5000 Ft, és van az asztali patentozója, ami 25-30.000 Ft.

  2. Zsuzsi

    Köszönöm a leírást!:) Megcsináltam az első mosható betétemet, már pelus próbálkozásom is volt!:) Remélem jól fog működni!

    1. Ildikó Beigelbeckné Dudás

      Kedves Tünde! Még csak most tervezem mosható betét saját készítését. Kicsit gondban vagyok az anyagokkal: rendeltem ún. szárazontartó anyagot, az lenne a kérdésem, van-e valamilyen tapasztalatod ennek az anyagnak a használatával, jó-e a betét felső rétegének, vagy mindenképpen a bébiplüsst ajánlanád? Másik kérdésem, hogy egyes oldalakon ajánlják az egyoldalas frottírt felső rétegnek. Ez is jó, vagy ugyanúgy maradjon inkább a bébiplüss?

      1. tundesz

        Szia!
        Igazából bármelyik anyag jó. A szárazontartó egy polár (100% polieszter) anyag, ami nem szellőzik. De ha bírod a műszálas anyagokat, akkor ez is teljesen jó. Az egyfalas frottír anyag maga a törölköző anyaga is, ami idővel megkeményedik. Ezért használom én a bébiplüsst, ami mindig puha marad, és a szálaknak köszönhetően van egy nedvesség elvezető funkciója is.
        Ha kérdésed van keress meg nyugodtan. Jó munkát!

  3. Anrel

    Kedves Tünde! Sok helyen olvastam hogy Pull anyag helyett akár flanelt is lehetne használni. Mi erről a véleményed? A másik kérdésem, hogyan lehet a betéteket fertőtleníteni? Gondolom a Pull miatt maximum csak 40 fokos mosás a javasolt a betéteknél. Mivel vérrel, testnedvekkel érintkezik az anyag a válasz sokat segítene. Milyen ruhákkal mosod együtt? Köszönöm szépen ? ui.: Gyönyörűek a munkáid, nagyon sok sikert és kitartást kívánok a továbbiakban ? ui.2: Árlistát lehet kérni? További szép napot!

    1. tundesz

      Szia!
      A flanel anyagot én nem igazán ajánlom, legalábbis nem a pul anyag helyett, mivel nem vízzáró. A pul és a pur anyagok azok, amelyek vízzárónak megfelelnek. A betéteket én ecettel fertőtlenítem, de lehet az öblítéshez használt fertőtlenítő szerrel is használni. Az általam használt pul 95 fokon mosható (de sokféle pul létezik és a legtöbb tényleg 40 fokot bír maximum), így a ez az anyag bírja a magas hőfokot is. (Én 60 fokon szoktam mosni a saját betéteimet.) Mosása kapcsán a GYIK oldalon bővebben olvashatsz, de mivel használat után azonnal kap egy kézi mosást, második mosáskor a színének megfelelő csapattal együtt simán megy a mosógépbe. ui.: Nagyon köszönöm. 😀 ui2.: Árlistát az Árak, méretek, csomagok oldalon, illetve a Zorb, bambusz árlista oldalon találhatsz. Neked is szép napot, és kellemes hétvégét kívánok!

  4. Fodorné Márta

    Szia Tündi!
    Szeretnék én is olyan betétet varrni amiben PUL is van.
    Hogy varrjam,hogy ne eresszen?
    Köszönöm.
    További szép napot!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.