Juhász Miklósné bejegyzései

Magamról…

Kedves Látogató!

  Szegedi J. Tünde, a Tündesz márka mosható betéteinek és kiegészítőinek megalkotója, sajnos hosszan tartó küzdelem és betegeskedés után itt hagyott bennünket.
Szívvel-lélekkel készítette el minden egyes termékét szeretett megrendelői számára.
Teljesítette a kívánságokat családja és munkahelye mellett, óriási szeretettel. Mindenki számíthatott rá, megbízhatott benne, hogy ha hosszú várakozás után is, de a megrendelése
mindenféleképpen el fog készülni és el fog jutni hozzá.
Az utóbbi évben sajnos Tünde egészségi állapota rosszabbra fordult, sokat kellett
orvoshoz járnia, ezért a férjén kívül más segítő kézre is szüksége lett, hogy a megrendeléseket
teljesíteni tudja. Ebben a helyzetben is a legközelebbi baráti köréből választott segítőt
magának, hogy ha nem is tudta saját kezűleg elkészíteni a termékeket, valahogyan mégis
szoros kapcsolatban álljanak vele. A férje barátjának a párját választotta erre a feladatra, aki   Tünde eltávozása után szeretné folytatni a betétek varrását.

  Szőke Mária vagyok, egyetlen, mára felnőtt fiam édesanyja és egy gyönyörű kisfiú
nagymamája, aki most egy éves. 1985-ben végeztem, mint női ruhakészítő, tehát nekem
hivatásos szakmám a varrás. 1988-ig varrónőként dolgoztam, ameddig meg nem született a
fiam, majd ezzel foglalkoztam a gyes letöltése után is.
2001-ben virágkötészetből is levizsgáztam, a következő kb. 15 évben virágkötőként
dolgoztam. Ezután ültem vissza a varrógép mellé, és kezdtem el újra varrással foglalkozni. A
párom, akivel 10 éve élünk együtt, Tünde férjének barátja, ezért mi is közeli kapcsolatban
álltunk egymással.

Az utóbbi években kértek meg, hogy segítsek Tündének munka mellett a betétek
varrásában, amikor Ő már nem győzte egyedül teljesíteni a megrendeléseket megromlott
egészségi állapota miatt.

Nekem szintén szívügyem a mosható betétek varrása, nagyon szeretem ezt csinálni. (Az anyagokról részletesen az Anyagválaszték menüpontban olvashattok.)
Az alatt az időszak alatt, amíg Tündének segítettem a betétek elkészítésében, nagyon
megtetszett, hogy vegyszermentesen vészelheti át az ember lánya a menstruáció időszakát. A menstruációról itt olvashattok részletesebben. Ez egyben környezettudatos megoldás is, hiszen újra használhatóak mosás után.

Nekem sincsenek hiper- szuper gépeim, és csak egy kis helyiség áll a rendelkezésemre otthon, ami egy egyszerű interlockkal és egy varró géppel van felszerelve varrószobaként. Itt szeretném ezután készíteni a Tündétől megszokott Szeretettel és minőségben, az Ő nyomdokaiban járva a mosható betéteket és kiegészítőket.

Remélem, hogy bizalommal fordultok hozzám, és általam továbbra is elérhetőek
maradnak a vásárlók számára a Tündesz mosható betétek, az Ő szabásmintái, sablonjai
alapján a megszokott formában.20150527_161944

Honlapomon minden információt megtalálsz ahhoz is ha Magad készítenéd a betéteidet, illetve ehhez anyagokat is vásárolhatsz. A Rendelés leadásához itt találhatsz részletesebb információkat, és segítséget.

IMG_20151011_143708A következő oldalakon igyekeztem minden információt közzétenni a betétekről, és egyéb varrományaimról. A GYIK oldalon kimondottan olyan kérdésekre találhattok válaszokat, amit sokszor feltettek Nekem.  Ha mégsem sikerült minden kérdésedre válaszolnom küldj üzenetet,  és válaszolok.
Facebook csoportomban is rengeteg információt találhatsz, a betétekről, sok kérdésre választ kaphatsz a használóktól, és kérdezhetsz tőlük, és elsőként értesülhetsz a változásokról, játékokról is. Ezért csatlakozz a csoportomhoz:

Facebook: Női mosható betétek – Tündesz

Ha mégsem találtatok választ a kérdésetekre, bátran küldhettek üzenetet
nekem is a marikaporteka1@gmail.com címre.

Köszönöm, ha engem választasz!
Szép Napot!
Marika

Az Adatkezelési tájékoztatót itt olvashatod el.